Szocsa-völgy túra a Nagy Eső előtt

2022. augusztus 31. 13:57

Még három évvel ezelőtt, amikor a Jesenice - Tarvisio - Udine - Nova Gorica bringatúrát csináltam, és Solkannál megláttam az azúrkék Szocsa-folyót, eldöntöttem, hogy egyszer végig szeretnék biciklizni a völgyében. Ez persze azt jelenti, hogy át kell előtte kelni a Vršič-hágón, ami bringával nem egy könnyű falat.

Augusztus második felére terveztem a túrát, kiegészítve azzal, hogy tovább megyek Triesztig, majd onnan hazatekerek Budapestre. Számításaimat sajnos részben keresztülhúzta a MÁV a Veszprém és Ajka közötti vágányzárral, ami augusztus 28-ig tartott, így leghamarabb 29-én volt lehetőség bringát vonaton levinni Szlovéniába.

Időben elkészültem mindennel, megreggeliztem, majd bringára pattantam, és elindultam a Déli pályaudvarra. A Budagyöngye melletti Shell kútnál megálltam, hogy felnyomjam a kerekeket 4 atmoszférára, de nem vettem észre a „Nem működik” fecnit, úgy hogy az első kerékben lévő levegővel fújtam fel a slagot. Másfél atmoszférával gurultam tovább az OMV kútig, ahol működött a kompresszor, ellentétben a nyomásmérővel. Nyomtam a levegőt, de csak nem akart kettő és félnél többet mutatni. Amikor elengedtem a gombot, felugrott nyolcra. Jó hogy nem durrant el a kerekem. Gyorsan visszaeresztettem négyre, felfújtam a hátsót is, és mentem tovább.

Korán értem a pályaudvarra, még az sem volt kiírva, melyik vágányról indul a Citadella Intercity. Leültem, és gyorsan elintéztem valamit a neten. Közben behúzták a szerelvényt a második vágányra. A kerékpárszállító kocsi a pályaudvar felőli oldalon volt, nem kellett tehát sokat mennem. Felakasztottam a bringát a helyére, én pedig elfoglaltam a helyemet. Volt internet (legalábbis a határig), konkektor (a kerékpárok mellett is, tehát elektromos bringa piktogrammal!), szóval kényelmes útnak ígérkezett. Befizettem a villanyszámlát, beírogattam adatokat egy adatbázisba, megírtam egy versenybeszámolót, és már Zalaegerszegen is voltunk. Itt mozdonyt kell cserélni irányváltás miatt, és a csili-vili kerékpárszállító kocsi megbukott a fékteszten. Jött a kalauz, hogy át kellene költözni. És a bringa? Van másik kerékpárszállító, vagy marad a vonat eleje, vagy vége? - kérdeztem. Nem volt, maradt a vonat eleje. Ennyit a kényelemről :-). Azon gondolkodtam, hogy tiszta szerencse, hogy csak én voltam bringával az egész vonaton. Mi lett volna, ha még vannak páran? Ha nincs kerékpár szállításra alkalmas kocsi, tudtommal legfeljebb két kerékpár szállítható a vonaton, egy a legelején, és egy a végén.

Ja, és azt nem is mondtam, hogy egy hatalmasat zakóztam, amikor szálltam le a bringával. Valószínűleg a budapesti peron magasabb volt, és ezért úgy gondoltam, hogy simán le tudok szállni a bringával. De meglepődtem, mert alacsonyabban volt a talaj, mint amire számítottam, úgy hogy átestem a bringán. A vasutasok rögtön odajöttek összeszedni a palackokat, és a táskákat, ez utóbbiak az átszállás miatt csak rá voltak akasztva a bringára. Látszólag nem sérült semmi, majd Ljubljanában, ha ráülök, kiderül. Mondjuk van három tojás egy dobozban.

Szóval Zalaegerszegtől a vonat elejében utaztam, így viszont tudtam készíteni pár videót a mozdony összekapcsolásáról, illetve Őrihodoson (Hodoš) a szlovén mozdony érkezéséről.

Vártam, hogy Zidani Mostnál megpillantsam a Szávát, és kicsit csalódtam, mert eléggé zavaros volt. Esett a napokban Szlovéniában, most is nedvesek az utak, valószínűleg nem sokkal korábban is volt eső. De ahogy haladtunk Ljubljana felé a zavarosság apránként eltűnt. Remélem ez így is marad. Most természetesen a Száva kevésbé érdekel, mert keveset fogok a mellette biciklizni, inkább annak drukkolok, hogy a hegy túloldalán a Szocsa is tiszta legyen.

Ljubljanába jó félórás késéssel érkeztünk. A mellettünk lévő vágányon már bent állt a Jesenicébe tartó Stadler, körülbelül tizenöt perc volt az indulásig. Kevésnek tűnt, főleg, hogy a biciklivel kellett volna áthurcolkodnom az aluljárón. De épp érkezett a kalauz, és megkérdeztem, hogy a vonaton válthatok-e jegyet, és igen volt a válasz. Amúgy is úgy rémlik, mintha három éve is csak a vonatjegyet tudtam volna a pénztárnál megvenni, a kerékpárjegyet a vonaton adták. Az egyébként 1,5 euró (Ljubljana – Jesenice 5,8 euró), és az érvényesség napján korlátlan utazásra jogosítja a bringát.

Jesenicéig egy óra tizennégy perc az út, fél hét után pár perccel érünk oda. De jó lenne, ha emlékeznék, hol találtunk rá anno a Millenium kerékpárút elejére...

Pár kilométerrel odébb: Valójában Mojstranánál kezd a vasúti nyomvonalon haladni a kerékpárút. A településről kijövet balra kell fordulni, ahogy a piros tábla is jelzi, majd rögtön jobbra van egy ex-vasúti hidacska. Itt még a töltés melletti úton lehet aszfalton haladni (a töltés ezen szakasza murvás gyalogút) de nem sokkal feljebb mi is rákanyarodhatunk a „vasútra".

Jesenicétől 20 kilométert tekertem a Gozd Martuljek melletti Camping Spik-ig. Gondolkodtam, és arra jutottam, hogy a 20 országban több, mint 200 sátorban töltött éjszaka alatt ez az első eset, hogy másodszor alszom ugyanabban a kempingben. Becsekkoltam, majd kerestem egy sátorhelyet, olyant, ahol más bringások is vannak. Egy kanadai lánnyal kezdtem el beszélgetni. Június óta van úton, Írországból indult. Elmondása szerint Isztambulba tervezett elmenni, de most már unja, úgy hogy még leteker Splitig, onnan hajóval átmegy Anconába, és Velence lesz a végállomása. Reggel kaja mellett még beszélgettünk, így az is kiderült, hogy tavaly San Franciscoból tekert el Quebec-be. Most egyébként Bovec-ből érkezett a kempingbe, de nem a Vrsic-hágón, hanem Olaszország felé kelt át a hegyen. Ma a Bohinj-i tó a célja, aztán Ljubljana, majd irány a tenger. Még akár össze is futhatunk, mert én a tenger felől jövök majd Ljubljana felé két nap múlva.

Nekem a második napi program a Vršič-hágó. Kemény dió lesz, azt hiszem. Ráadásul a sok duma miatt csak 10-kor tudtam elindulni, szóval jó melegben megyek majd felfelé.

Kranjska Goráig csak pár kilométert kellett tekerni a kempingtől, majd balra tértem a hágó felé. Az elején természetesen még enyhe volt az emelkedő, de a Jasna-tó után már kitették a 14%-os emelkedő táblát. Betoltam egy sportszeletet, alacsony sebességbe kapcsoltam, és elindultam felfelé. Kemény, főleg így megpakolva. Lassan haladtam. Voltak olyan meredekebb szakaszok, ahol az emelkedő közben is meg kellett állnom pihenni, inni.

Még viszonylag az elején elmentem egy vendéglő mellett, ott még túl korai volt megállni. De az 1226 méteren lévő Koča na Gozdu-nál már letámasztottam a bringát, mert a kilátás is csodálatos volt. Persze nem hagyhattam ki az kihelyezett iroda fotót, úgy hogy a laptop is előkerült, itt pötyögtem ezeket a sorokat sztracsatella fagyi és kóla mellett. De már megyek is, a java még hátra van.

Huszonnégy számozott táblával jelölt hajtűkanyar van a hágóig az északi oldalon. És több kilátópont, ahol autóval is meg lehet állni, néhol padok is vannak, és információs táblák a hágótól, a környező hegyekről, a Triglav Nemzeti Parkról, ahol éppen vagyok.

Az emelkedő vége felé már egyre gyakrabban kellett megállnom, az utolsó egyenesen szakaszon, ahol már parkoló autók sorakoznak az út mellett, talán háromszor is. Igaz az utolsó amiatt volt, hogy akkut kellett cserélnem a kalandkamerába. Persze a pihenés sem jött rosszul.

A hágó teteje tömve volt autókkal és emberekkel. Elkészítettem a „kötelező” fotót a táblánál, meg még párat. Egy bringás srác is érkezett, ő is megkért hogy fotózzam le. Ljubljanából indult reggel egy országúti kerékpárral, feltekert a hágóra, és fordult is vissza Ljubljanába. Az is szép teljesítmény, nem mondom.

A hágó déli oldalánál van egy laposabb placc egy emléktárgy bolttal, onnan csodálatos a kilátás. Valószínű hasonlóan szép a hegyoldalban feljebb lévő étteremtől is, de oda már nem mentem fel.

Talán mondanom sem kell, hogy lefelé nagyon élvezetes volt az út. Persze óvatos voltam, a megpakolt bringával kevésbé hatékonyak a fékek is. Lesz majd videó is, ha összevágom a kalandkamera felvételeit.

A hágó tetejére elfogyott mindenem, a rágnivalók és a víz is, ezért azt terveztem, hogy Trentában megállok enni valamit, és Bovecbe szállok majd meg. Végül Trentában csak vizet tankoltam egy kútnál, és tovább gurultam Bovecbe. Itt a központ felé vettem az irányt, ahol egy Grill Bárban ettem csevapcsicsát. Korán volt még megállni sátorozni, úgy hogy tovább indultam, hogy eljussak Kobaridig.

A Szocsa-völgye fantasztikus. Rengeteg függőhíd, túraútvonalak indulnak mindenfelé. A meder néha széles, most ráadásul elég kevés vízzel benne, de néhol összeszűkül, és látványos medencéket vály a sziklákba.

Ahogy haladtam Kobarid felé, egyre sötétebb felhők kezdtek megjelenni előttem. Néhány esőcsepp rám is esett útközben, de még nem volt vészes. Aztán úgy öt kilométerrel a település előtt láttam, hogy előttem már elkezd esni, az ég is egyre gyakrabban dörgött. Ráadásul a felhők is felém jöttek, úgy hogy félreálltam, a bringát nekitámasztottam egy farakásnak, és fölé húztam sátorszerűen a ponyvát. Nem kellett sokat várnom, hogy odaérjen az eső, úgy hogy én is bebújtam a ponyva alá.

Valamivel több, mint egy órát esett, változó intenzitással. Fák alatt voltam, úgy hogy amikor úgy ítéltem, hogy már csak róluk hullnak a vízcseppek, kibújtam a ponyva alól. Még felhős volt az ég, de úgy tűnt, hogy már nem esik Kobarid felé sem. Ellenben már jócskán sötétedett, úgy hogy gyorsan összeszedtem a ponyvát, felkapcsoltam a lámpákat, és elindultam. Szerencsére innen végig lejtett az út, úgy hogy emelkedő már nem lassított a kempingig. Az út természetesen vizes volt, az úton sok helyen vízátfolyásokkal, szóval nem ártott az óvatosság. Sötétben, jócskán nyolc után értem be a kempingbe.

A sátorhely nem volt ideális, csupasz föld apró kavicsokkal, ennek meg is lett később az eredménye. Volt egy korlát, annak támasztottam a bringát, és ráterítettem a ponyvát, hogy száradjon. Megejtettem a zuhanyzást. Mosásnak nem lett volna értelme, esélytelennek láttam, hogy reggelig bármennyit száradjon. Az előző kempingben kimostam a tegnapi ruháimat, de azok sem száradtak meg, nedvesen várják a jobb időt egy zacskóban. A dolog persze így kezd izgalmas lenni, hiszen legfeljebb három napra való tiszta ruhám van, a harmadik rend ráadásul inkább amolyan vésztartalék, városi ruha, nem bringás.

Az éjszaka az eső ellenére kellemesen meleg volt. Sajnos éjjel újra rákezdett az eső. Reggel is esett, amikor megszólalt az ébresztőm, úgy hogy tovább aludtam. Végül csak tizenegykor tudtam először kibújni a sátorból. Szörnyülködve néztem, hogy az esőtől a csupasz föld miatt a belső sátram úgy egy arasz magasságig csupa sár, és a külső sátor sem néz jól ki.

Elmentem megmosdani, meg a vécére, és örömmel állapítottam meg, hogy van meleg kaja a kempingben. Nekem ugyanis teán kívül csak a KMTD Expedícióból megmaradt egy zacskó szárított marhahúsom volt. Szóval, tudok majd enni, mielőtt tovább megyek.

Visszamentem a sátorhoz, megfőztem a teámat és elkezdtem nézni szállásokat a Bookingon Nova Goriza környékén. Ha el tudok indulni kettő körül, odáig elérhetek. Azon a környéken már nem találtam kempinget, de a sátram sem lesz olyan állapotban, hogy jólesne benne aludni. Ehhez képest délben megint rázendített az eső. Most két óra van, azóta is esik, a sátor egyre rondább. Ha egy kicsit eláll az eső elbattyogok a recepcióra, hogy szóljak, maradok még egy napot, és hogy egyek valamit.