Hétvége a Krisna-völgyben

2019. augusztus 31. 20:53

Amikor tavasszal Caitanya Das (Csétanya Dász) felvetette, hogy szervezne a Járatlan Utakon Fesztivál össze-összejáró előadóinak, utazóinak egy látogatást a Krisna-völgybe, örömmel jeleztem, hogy érdekel a dolog. Régóta meg szerettem volna látogatni ezt a helyet, a társaság pedig még vonzóbbá tette ezt a programot. Azt persze már az elején elmondtam Csabának (ez Caitanya Das polgári neve), hogy nem vagyok vallásos ember, nem ezért szeretném megismerni a helyet. Érdekel az, amit ott létrehoztak, építészetileg, tájrendezésileg, fenntarthatóság szempontjából, de szívesen belenézek a vallási-kulturális vonatkozásokba is.

Krisna-völgy Balatonboglártól nagyjából huszonöt kilométerrel délre, Somogyvámos község közvetlen közelében, egy 266 hektáros területen fekszik. A nyilvánvaló vallási közösség mellett azonban kiemelt hangsúlyt kap az a tény, hogy ez Magyarország, sőt Közép-Európa legnagyobb és legszervezettebb öko-közössége. A Krisna-völgy nem csatlakozik az országos áramhálózathoz, maguknak állítják elő az elektromos áramot nap- és szélerőművekkel, szükség esetén agregáttal, Az vizet kutakból nyerik, a szennyvíz feldolgozása pedig egy zéró-kemikália, zéró energia nád-ágy zónarendszerrel történik. Mondanom sem kell, hogy számomra ezek az információk jelentették elsősorban a vonzerőt ehhez a látogatáshoz.

A találkozó a szállásunkként is szolgáló Rádhé Resort és Syám Meditációs és Rendezvényközponthoz volt megbeszélve, ahova egyénileg, telekocsizva utaztunk le mi résztvevők. Velem Andi (Free 4 Travel) jött, a többiekkel pedig már Somogyvámoson találkoztunk. Hogy kik voltunk? Természetesen Csaba és párja Bori, mind házigazdák és tourguide-ok (India Spirit Egyesület). Andit már említettem. Ott volt Zsuzsi, akit a többség csak Female Yetinek ismer, a hulladékmentes utazást űző és népszerűsítő Dóri és Edvárd (Talpalatnyi történetek), a lovas expedícióiról ismert Csepin Péter családostul (Bakonyi Poroszkálók). Róla az első információm az volt pár évvel korábbról, hogy Svédországban állatvédők feljelentették, mert nem kérte ki a lova véleményét, hogy el akar-e menni olyan messzire. Ott volt Ilona (Alion fotó), akivel a színházi fotózás volt a közös téma, igaz nekem az csak egy hat-hét éves időszak volt, de sok kellemes élménnyel járt, és nem utolsósorban több tízezer felvétellel, amit a mintegy 400 előadáson fotóztam ez idő alatt. István (Galgóczi) kelet-szakértő, lesz is egy előadása a napokban Budapesten Kalandjaim a Selyemúton címmel. Ő a fiával jött. És ott volt Fanni, aki a Járatlan Utakon Fesztivál szervezésében szokott segédkezni, és szégyenszemre kb ennyit tudok róla, valamit Ferenc, aki programozó, és gyakran alszik lakókocsiban.

Miután mindenki befutott, lepakoltunk a szobáinkban, már meg is érkezett Antardhi az ökrös szekérrel. Ő vitt fel be minket a völgybe, miközben kiselőadást tartott az ott tenyésztett állatokról, szerepükről a közösség életében.

Elhaladtunk a gyökérzónás szennyvíztisztító mellett, majd a főbejárat után fordultunk rá a templom felé vezető kiváló minőségű macskaköves útra. Egyelőre nem oda tartottunk, hamarosan balra tértünk és az iskola épülete mellett elhaladva a Krisna-völgyi Tehénvédelmi Központhoz mentünk. Itt a különböző korú és különböző feladatokra fenntartott (felkért? - lévén hogy szent állatokról beszélünk) tehenek külön istállókban, külön körbekerített területen éldegélnek. Nagyon tetszett a központi istálló tetőszerkezete, ide azért mentünk be, hogy megnézzünk a pár nappal korábban született borjút. A Tehénvédelmi Központból-tól a biokertészethez vitt a szekér, ahol aztán fuvarosunk elköszönt, mi pedig megköszöntük a fuvart és az elmondottakat.

A kertészetnél, a példásan művelt ágyások mellett faggattuk egy keveset Csabát, hogy hogyan is működik a gazdálkodás, hiszen azon túl, hogy a közösség önmaga végzi el a munkát, a jelek szerint szakszerűen, és nagyon jól átgondoltan és megszervezve teszi.

Ha érdekelnek a részletek, javaslom, hogy olvass bele a Krisna-völgy honlapjába, ahol részletes leírásokat találsz a gazdálkodástól a kultúráig mindenről, de még inkább javasolom, hogy látogass el a völgybe.

A kertészet a Templom szomszédságában található, így oda már átsétáltunk. Balra, valamivel lejjebb terül el a falu, amelyről szintén sok érdekességet megtudtunk, többek között azt, hogy a házak a közösség tulajdonában vannak, a lakók csak használják, de nem tulajdonolhatják. Egyébként nincs olyan sok ház, olyan 20-30 lehet. Többre számítottam, de azt is megtudtam, hogy többen Somogyvámoson laknak, és onnan járnak be a völgybe.

A templom előtt hagytuk a cipőket, és beléptünk az épületbe. A füstölők elmaradhatatlan illata már korábban csiklandozta orrunkat. Az épület egy medenceszerű kicsempézett udvart ölel körbe, amelynek közepén is áthalad egy üveg folyosó a templomcsarnokhoz. Az indiai hagyományoknak megfelelően bőségesen és színpompásan díszített csarnokba belépve a bal oldalon láthatjuk az Isteni pár Múrti szobrait. Most éppen mindketten kék ruhát viseltek, de ez naponta többször is változik, hiszen a híveik isteni vendégként tekintenek rájuk, ennek megfelelően bánnak velük, fürdetik, öltöztetik, etetik.

Körbejártuk a csarnokot, fotózgattunk, majd letelepedtünk a földre, mert Csaba és Bori csatlakoztak egy alkalmi mridangáshoz, és felcsendült a mantra: "Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna, Haré Haré/ Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré" - nekem pedig leesett az állam, hogy Borinak milyen szép hangja van. Ő játszott a harmóniumon, Csétanya pedig karatallal tette szebbé a hangzást. Persze a fiúk is énekeltek, illetve a jelenlévők is csatlakoztak, hozzáállástól függően.

Egész kellemes volt elidőzni ebben a miliőben, a monoton rigmussal és a füstölők illatával. Fél órát lehettünk ott? Egyet? Nem tudom. De aztán lassan szedelőzködnünk kellett, mert vissza kellett érnünk a vacsorára a Rádhéba. Kifelé már gyalog mentünk, végigsétáltunk a macskaköves úton. Megállapítottam, hogy a völgy tájépítésze érti a dolgát, hiszen nagyon szép ligetek, fa-kompozíciók jöttek létre az évek folyamán, ott, ahol korábban egy legelő volt. A völgyön átfolyó, sőt, ha jól látom a térképen, akkor a Krisna-völgyben eredő Vámos-patakon két tavacskát is duzzasztottak, amelyek partján kellemes séta esik, de be lehet ülni egy-egy pavilonba is meditálni, vagy bolyongani egy kicsit a bambusznád-ültetvényben.

A területet ezúttal a főbejáraton keresztül hagytuk el, amelyet két életnagyságú fehér elefánt őriz. A bejárat épületegyüttese és a kapu már akárhol lehetne, kevésbé díszített, európaibb, modernebb hatású. Valójában a többi épület sem öreg, hiszen mind az elmúlt évtizedekben épültek, csak a indiai hagyományok szerinti túldíszítettség, túlszínezés elnyomja őket. Az elnyomás itt természetesen nem negatív értelemben értendő, hiszen ez ennek a vallásnak, közösségnek a sajátja, jellegzetessége. Mivel én alapvetően inkább a skandináv egyszerűségnek vagyok a híve, hosszú távon biztos nem bírnám ebben a környezetben, de azt el kell ismerjem, hogy az összhatás nagyon vidám.

Kellemes és tanulságos volt számomra ez a látogatás. Tetszik a környezettudatosság, tetszik az a pozitivitás, amivel ezek az emberek élik az életüket, lehet tanulni tőlük. Ők pedig szívesen tanítanak.

A szállásra visszatérve már várt a vacsora. Elég rég volt, már nem emlékszem, hogy mit ettünk. Meg aztán a vegán ételekben nem is vagyok túl jártas. De arra emlékszem, hogy finom volt, és jóllaktam. Mint ahogy eddig jóformán csak finom vegán ételekhez volt szerencsém ezzel a társasággal, a Járatlan Utakon Fesztiválon, vagy a Vándorboynál tartott beszélgetős-evős esteken.

The Adventurous Dacia & Ráthé Resort

Vacsora után kivonultunk az úszómedence mellé, és sötétedésig sztorizgattunk. A víz hűvös volt, csak Péter volt kellően szívós, hogy ússzon egyet. Meg az egyik kislánya, ha jól emlékszem. Amikor már kezdett hűvös lenni, bevonultunk az épületbe, birtokba vettük az egyik jóga termet, és ki a szőnyegen heverve, ki babzsákba merülve folytattuk a beszélgetést, amíg el nem álmosodtuk.

Reggel közös reggeli, majd bepakoltunk az autókba, hogy felszabaduljanak a szobák, és elmentünk sétálni. A falutól nem messze, mintegy másfél kilométerre délre található a Pusztatemplom, egy középkori templom rom a búzamező közepén. Körbejártuk, körbefotóztuk, majd letelepedtünk mögötte a fűre, padra és megint jöttek a történetek. Hiába ez egy ilyen sokat látott, sokat utazott, sokat tapasztalt, sokat átélt társaság, ahol az egyik történetről valakinek mindig eszébe jut a következő. Imádom. De ezt sem lehet a végtelenségig csinálni, meg aztán haza is kellene érni, úgy hogy elindultunk visszafelé. Mivel már tegnap felfigyeltem a környéken a sok bodzabokorra, felkészülve jöttem, úgy hogy mire visszaértem az autóhoz tele lett a szatyrom bodzavirággal. Lesz illat hazafelé az autóban, otthon pedig finom szörp.

Elbúcsúztunk Csabáéktól, megköszöntük, és ezúton újra megköszönöm a meghívást a Völgybe, és a kellemes hétvégi programot. Egymástól is elköszöntünk, legalábbis részben, mert végül három autóval a boglári kikötőben kötöttünk ki (hehe). Sétáltunk egyet a Balaton parton, a lányok egy fotó kedvéért belelógatták a lábukat a tóba, majd beültünk a strand büfé teraszára, ahonnan egy ebédet követően, jóllakottan indultunk vissza Budapestre.