Nem úszod meg szárazon

2018. április 28. 10:52

Baráti társaságunk hagyományos május elsejei sátorozós programjára autóztam haza Erdélybe, ám ezúttal úgy döntöttem, hogy az egyébként nagyjából kilenc órás autózást két részre osztom, és beiktatok egy kis túrát. Késő délután indultam Budapestről, és már elmúlt 11 óra, amikor Szászvárosnál lehajtottam az A1-es autópályáról. Algyógy felé vettem az irányt, átmentem a falun, majd az Algyógy-fürdő felé vezető útról letértem jobbra Bózes felé, majd úgy 2,5 kilométer után balra, Máda felé. A mádai eltérőt nem lehet eltéveszteni, két nagy turisztikai tájékoztató táblán, térképen láthatók a környék látnivalói, és olvasható a Mádai-szoros illetve a Befalazott barlang leírása.

A falu eleje, háttérben a szorossal

Az eltérőtől hat kilométerre található a falu. Jó állapotú aszfaltozott út vezet oda, de keskeny. Bár táblát nem láttam, a navigáció 30 km/h-s korlátra figyelmeztetett, amit érdemes komolyan is venni, mert a sűrű növényzettel szegélyezett úton bármikor előbukkanhat egy szembejövő autó. Nagy forgalomra azért nem kell számítani, hiszen Máda egy zsákfalu, ahol a 2011-es népszámlálás adatai alapján 74-en laknak (https://ro.wikipedia.org/wiki/Mada,_Hunedoara)

A falu elején találtam egy szélesebb helyet, ahova le tudtam húzódni az autóval. A csomagtartóból előszedtem a hálózsákot, párnát és a hűtőtáskát, megvacsoráztam, majd megvetettem az „ágyat” és lefeküdtem aludni.

Reggel hét után ébredtem. Egy ideig még lustálkodtam a hálózsákban, várva, hogy bújjon elő a nap. Térerő (Orange) csak elvétve akadt, de azért többszöri próbálkozással be tudtam tölteni pár oldalt a szorosról és a barlangról. Ez a célpont egy utolsó pillanati választás volt, így otthon nem olvastam utána. Szerencsére azért rápillantottam egy beszámolóra, amiben írták, hogy nincs ösvény, sok helyen csak a patak vizében lehet a szorosban közlekedni, ezért bedobtam a neoprén evezős cipőmet, mert nem szeretek mezítláb vízbe mászkálni. A most olvasott beszámolókban viszont aggályos volt, hogy azt írták, tavasszal és ősszel, a magas vízállás miatt nem biztos, hogy járható. A barlangról pedig azt olvastam, hogy egy alacsony nyíláson lehet bekúszni, ami így, hogy egyedül voltam, már nem tűnt annyira jó ötletnek. Ráadásul homoki viperák vannak a környéken, amelyek előszeretettel napoznak a barlang környékén.

Kisütött a nap, felöltöztem, elővettem a kemping tűzhelyet, megmelegítettem az otthonról hozott pörköltet, főztem egy teát, és megreggeliztem. Közben két helybéli is elgyalogolt mellettem az úton, és barátságosan üdvözöltek. Jött két kutya is, egészen otthonosan érezték magukat, még a csomagtartómba is bemásztak.

A szoros bejárata a falu végében van. Beültem az autóba, és bementem a faluba. Egy elágazásnál jobbra tértem, a szoros felé, itt egy tábla is található, amely a Mada Paradiso felé mutat. Ez egy panzió, amelynek a kapujában épp állt valaki, úgy hogy megálltam útbaigazítást kérni. A tulaj olasz, de azért tudogat románul, úgy hogy elmondta, hogy menjek egyenesen, aztán ahol az út véget ér parkoljak le, és onnan már a patak partján tudok tovább menni. Megköszöntem, és tovább mentem.

Egy újabb elágazáshoz értem, amely balra a patakba vezetett, jobbra pedig egy gyümölcsösön keresztül ment tovább. Erre mentem tovább, kicsit olyan érzéssel, mintha valakinek a kertjében autóznék. Elértem egy kerítéshez, talán ez lehet az út vége. Az autó maradt, én pedig gyalog folytattam az utat. Lementem a patak partra, szereztem magamnak egy botot, és elindultam felfelé. Pár méter után egy villanypásztor volt kifeszítve a víz fölé. a teheneket megakadályozandó, hogy bemenjenek a szorosba. Átléptem rajta, de a friss nyomokból ítélve úgy tűnik, hogy a tehenek is kitalálták, hogy lehet kikerülni. A jobb parton mentem egészen addig, amíg egy függőleges sziklafal állta az utamat. Itt egy kék négyzetet láttam, és egy jól látható ösvényt felfelé, gyanítom, hogy a barlang felé, az ösvény azonban egy fák közé kifeszített kötéllel le volt zárva.

Valamivel lejjebb egy kidőlt fa volt a patak felett, visszamentem odáig, és azon egyensúlyozva átmentem a jobb partra. Ezen az oldalon is mintegy 20-30 métert mehettem, ameddig itt is sziklafal állta utamat. Ennyi volt a szárazon túrázás. A bakancsokat a fűzőjüknél összekötve a vállamra vetettem, felhúztam az evezős cipőt, és belegázoltam a patakba. A víz természetesen hideg volt, elvégre április van. Nem tűnt viszont annyira hidegnek, mint amilyennek a Vargyas-patak élt az emlékeimben. A kétezres évek elején, szintén egy május elsejei sátorozásunk helyszíne volt az Almási-barlang, de helyismeret hiányában a Vargyasi-szoros rossz végébe érkeztünk, és ott is csak a patakon többször átkelve lehet eljutni a szoros egyik végéből a másikba.

A patak medre itt stabil, apró kavicsok borítják, de feljebb vannak köves és süppedő homokos szakaszok is. Egy bot a vízben is jó szolgálatot tesz, mert a támaszkodás mellett letapogatható vele a meder. A víz egyébként kristálytiszta, de a fényviszonyok miatt előfordul, hogy nem látható a meder (egy polarizált szemüveg is jó szolgálatot tehet). És érdemes óvatosnak lenni, mert a leírások alapján előfordulhatnak akár két méteres mélyedések is. Nekem sikerült úgy végigmennem a szoroson, hogy a legmélyebb részen nagyjából 60 centi lehetett a mélység, de láttam olyan helyeket, ahol simán hihető a két méter.

Az első sziklafalas részt követően kiszélesedik a szurdok, itt már a parton is meg lehet tenni hosszabb-rövidebb szakaszokat. Nem sokkal feljebb egy szintén keresztbe kidőlt fa egy természetes gátat alkot a patakon, mögött pedig egy hatalmas szikla mintha lebegne a víz fölött. Az évszázadok folyamán a víz alámosta, sétálni lehet alatta. Arra folytattam az utamat felfelé, majd újra átmentem a túlpartra. Újabb szűk rész következett, a két sziklafal mintegy két méterre szűkítette le a medret. Itt már mélynek tűnt a víz, ráadásul a fény is úgy esett, hogy nem igazán láttam az alját. A parton felfedeztem egy meredeken felfelé tartó ösvényfélét, elindultam arra, hátha kikerülhető ez a szakasz. A fák között kapaszkodva úgy 30-40 métert tudtam megtenni, miközben 2-3 emelet magasba jutottam a vízszinthez képest, de itt is egy függőleges sziklafalhoz értem.

Visszafordultam, gondolván, hogy eddig tartott a Mádai-szorosbeli kalandom. A vízhez visszatérve aztán úgy döntöttem, hogy mégis megpróbálok átjutni. Feljebb hajtottam a nadrágomat, és a bottal tapogatva a medret, bal kézzel a sziklának támaszkodva, óvatosan elindultam. Végül itt volt a már említett kb hatvan centis vízmélység, de végig sima és stabil volt a meder ezen az oldalon. Visszafelé jövet aztán más fényviszonyok fogadtak, és akkor már látszott, hogy amerre jöttem, oda halmozódott fel a hordalék, míg a bal parti sziklafal mellett jóval nagyobb volt a mélység.

Újra kiszélesedett a szurdok, és a meder is megváltozott, kövessé vált. A leírásban említettek egy borvízforrást a szoros közepe felé. A jobb parton volt egy sziklanyílás, amelyből víz folyt ki, felette pedig a turistajelzés mellett valami olvashatatlan piros felirat is volt, de nem tudom, hogy ez lett volna-e a forrás.

Volt még egy pont, amikor kétségeim támadtak a továbbhaladással kapcsolatban. Ott a bal parton haladva értem egy sziklafalhoz, és mélynek tűnt a víz, de jól látható nagy sziklák voltak a fal mellett a vízben úgy 30-40 cm mélyen. Ezeken lépkedve, és a sziklába kapaszkodva jutottam túl ezen a szakaszon, ám visszafelé már látható volt, hogy a jobb parton volt a kevésbé mély, hordalékos szakasz, és ott jöttem.

A szurdok nagyjából 2,5 kilométer hosszú, a felső részen már a hegyi patakokra jellemző köves mederben haladhatunk. A szurdok oldalai is eltávolodtak, és egyre alacsonyabbnak látszottak, így arra a következtetésre jutottam, hogy vége a mókának. Egy újabb kidőlt fa volt a patakon keresztül, odáig még elsétáltam, majd visszafordultam. De előtte még válaszoltam egy Messenger üzenetre, úgy tűnik, hogy a fa környékére beszivárgott némi GSM térerő.

Az út visszafelé is látványos, mert más perspektívából látható a felénk magasló környezet és a sziklák közt kanyargó patak. A folyás irányba némileg könnyebb haladni a mederben, de legalábbis nem fröcsköl annyira a víz, és a korábban már említett fényviszony-változások miatt új biztonságos útvonalakat is fel lehet fedezni a patakban.

A szurdok végére érve már nem a fán, hanem a vízen keresztül mentem át a bal partra, ahol az autót hagytam. És nem a parton mentem le a kerítésig, hanem bementem a füves részre, ahol felfedeztem azt a területet, amire mint nem hivatalos kemping hivatkoztak valamelyik leírásban. Kövekkel körberakott tűzhely és akár 8-10 sátornak is elegendő hely volt. Az egyetlen furcsaság, hogy mindez továbbra is úgy tűnt, mintha valakinek az udvara lenne, hiszen nem sokkal lejjebb van egy építmény, ami valószínű csűr vagy istálló. Ennek futott neki az út, aminek a végében, a kapunál (vagy inkább kapufélfáknál, mert kapu nem volt) leparkoltam az autót. A patak felett húzódó villanypásztor ezt az utat is elzárja, de itt egy megbontható, spirálrugó formájában.

A Mádai-szoros bejárása nekem két és fél órát tartott. A szoros bejárata az autópályától 20 kilométerre van, tehát összességében egy három és fél órás megszakítással felfedezhető ez a természeti látványosság, ha valaki, hozzám hasonlóan az A1-esen jár. De akár egy hétvégi túra célpontnak is kiváló, mert a környéken több természeti látnivaló van (http://www.turism-geoagiu.ro), és Algyógyfürdőn egy egész napos fürdőzés is beiktatható a programba.